Őszi immunerősítés babáknak – lényeges a megelőzés

Ősszel sokszor nyirkos az idő, reggel hideg van de napközben a hőmérő eléri a huszonöt fokot is, nehéz ehhez igazodni.

Főleg a babáknak, hisz az  immunrendszerük és a keringésük még fejletlen, csak a rájuk adott ruha tartja őket melegen a babakocsiban. Elég egy köhintés, és máris betegek lehetnek.

Mivel készülhetünk fel és hogyan vehetjük fel a harcot a betegségek ellen? Összegyűjtöttünk nektek néhány tippet.

0-6 hónapos babák – immunerősítés a legkisebbeknek

A megelőzés a kulcsszó, hiszen egy éves kor alatt még nagyon fejletlen az immunrendszer. Azzal tudunk a legtöbbet segíteni a kisbabánknak, ha nem visszük tömegbe, és akkor mossunk kezet, amikor csak lehetőségünk van rá. A kézmosásra kérjük meg a család többi tagját és a látogatókat is!

Öltöztessük a gyerkőckét mindig az évszaknak megfelelően, sem a túl sok, sem pedig a túl kevés ruha nem jó választás.

A pici támogatására a legjobb az anyatej, melyben minden szükséges vitamin megtalálható, annak hiányában a vitaminokkal dúsított tápszer javasolt.

Immunerősítés 6-12 hónapos korban

A hozzátáplálás megkezdésével sok lehetőségünk nyílik a vitaminok bevitelére. Íme néhány zöldség és gyümölcs, mely szuperül támogatja az immunrendszert:

 Avokádó: E-vitaminban gazdag, tápláló gyümölcs. Válasszuk az érett darabokat, melyek ujjunkkal benyomhatóak, de még ruganyosak.

 Spenót: magas vastartalma miatt ajánlott hetente egyszer fogyasztani minden babának.

 Brokkoli: magas K-vitamin tartalma fontos szerepet játszik a véralvadásban és a csontritkulás megelőzésében.

Máj, tojás, tejtermékek: fontos D-vitamin és kálcium források.

Alma és körte: C-vitamin források, melyek ősszel és télen könnyen elérhetőek.

Sárgarépa: magas béta-karotin tartalma A-vitaminná alakul, mely többek közt a szem vitaminja. Mivel nitrát halmozó zöldség (ami a végekben raktározódik), érdemes harmadolni, és a középső darabot adni a babának.

Sütőtök: egy igazi szuperzöldség. Kálciumban, rézben, cinkben és mangánban gazdag. Szerencsére egész ősszel és télen elérhető.

Szilva: igazi megfázás elleni szupergyümölcs. Gazdag B1-, B2- és C-vitaminban, valamint béta-karotin, kálium, kálcium, magnézium, foszfor tartalma is magas. Immunrendszer erősítő, rostjai pedig elősegítik az emésztést.

12 hónapos kortól

Ettől a kortól már szinte mindent ehet a baba, így könnyebben pótoljuk a vitaminokat a változatos étrend megtartásával.

Az öltözködés természetesen ebben a korban is kulcsfontosságú és a megfelelő réteges öltözködéssel megelőzhetőek a meghűléses betegségek.

Betegség idején vagy megelőzésképp adhatunk naponta C-vitamin cseppeket (pl. Cebion) már egészen pici kortól, emellett a napi előírt D-vitamin cseppet se felejtsük el beadni.

Egy éves kor felett az agy és az idegrendszer fejlődésének támogatására használhatunk halolajat, mely omega3, omega6 és omega9 zsírsavakat tartalmaz (pl. Eskimo Kids). Az omega3 sejtjeink egyik alkotóeleme, melyet szervezetünk nem képes előállítani. Fontos szerepet játszik azonban az agy, a szem és az idegsejtek fejlődésében, javítja a memóriát és a koncentrációs képességet. (Rosszul alvó, sokszor felébredő babáknak kifejezetten ajánlott.)

Fontos megjegyezni, hogy a vitaminok túladagolása is káros, így mindig egyeztessünk a védőnővel vagy a gyermekorvossal, mielőtt bármit elkezdünk adni a babának.

 

Betegségmentes hónapokat kívánunk mindenkinek! 

 

MamaBe – Mert Anyának lenni jó!

Tipegő hálózsákok, babaruhák, babaszoba kiegészítők.

Vélemény, hozzászólás?

Pin It on Pinterest