Last minute húsvéti ajándékok – még most sincs késő!

Bevásárlás, főzés, édesség, takarítás – ki az, aki március elején úgy gondolta, simán megold mindent úgy, hogy közben gyereket nevel, na és persze mellé még ő lesz a legcsinosabb anyuka húsvétkor? Ugye, ismerős… Aztán hirtelen minden összejön, ilyenkor jön Murphy és mindent keresztül húz. Ne hagyjuk neki! 🙂

Mi, édesanyák az ünnepek közeledtével bizony hajlamosak vagyunk túlvállalni magunkat.

Ezt mutatja a vásárlóim, barátaim és persze a saját tapasztalatom is.

Fontosnak tartom, hogy ne csokikkal vagy ajándékokkal varázsoljunk ünnepi hangulatot, de ne is minden a sonka-torma-kalács szentháromságról szóljon, hanem az értékes együttlétről, hogy valamit közösen csináljunk a gyerkőccel – és csempésszük bele ebbe a húsvéti nyuszit. 🙂

Éppen ezért hoztam Nektek pár szuper húsvéti ajándék és dekor ötletet.

Tudom, egyszerűbb megvenni a kész díszítéseket a boltban… most viszont igyekeztem olyan dekor ötletekkel előállni, amikhez nem kell külön boltba mennetek, bejárnotok a fél várost különleges eszközökért! Ez számomra is fontos szempont tud lenni. 🙂

Na és persze az sem árt, ha a totyogósnak is van sikerélménye, így az egyszerű most tényleg a legnagyszerűbb megoldás.

Remélem, találtok olyan húsvéti dekor ötletet az alábbi tippek között, amit meg tudtok valósítani!

  1. Csibe tojástartóból

Nehogy azt gondold, hogy a tojásfestésen túl már semmi sincs!

A tojástartó kartonjából ugyanis irtó cuki csibéket lehet csinálni. Vágd szét a tojástartó kis „rekeszeit”, és párosával a szájuknál az egyik oldalukon ragaszd össze őket celluxszal. Sárga vízfestékkel fesd le az egészet, narancssárga papírból pedig háromszögeket kivágva ráragaszthatod a csőrét. A szemét akár fekete filctollal is megrajzolhatod. 🙂 Tehettek bele cukorkákat, vagy egyéb apróságot. Nézzétek csak, valami ilyesmi lesz a végeredmény(kattints).

  1. Nyuszik wc papír gurigából

Ehhez a húsvéti dekorhoz sem kellenek különleges kellékek vagy éppen extra kézügyesség, és pont ettől olyan szuper!

A wc papír gurigát szinte bármilyen anyaggal ragasszátok körbe, ez lehet papír, textil, amit csak találtok otthon. Színezzétek ki együtt 🙂

Rajzoljatok neki szemet, szájat, arcot. Papírból vágjátok ki a fülét és ragasszátok rá a guriga egyik végére! Tipp: érdemes belülre ragasztani, úgy szebben mutat. A lehetőségek száma tényleg végtelen, csak rajtatok múlik, mennyi időtök és ötletetek van rá! Katt ide

  1. Fakanálból báb

Szinte minden háztartásban van fakanál – még olyan is, amit be lehet „áldozni” a közös játék oltárán. 🙂 Vízfestékkel, filccel, tollal, ami van, a fakanálnak fessetek arcot. 🙂 Csibe, nyuszi, akár húsvéti macska is lehet ( 😀 ), a lényeg, hogy jól szórakozzatok közben. Később újrahasznosíthatjátok a játék során őket. 🙂

Ajándékok húsvétra

Válasszatok természetes játékokat a webshopból. A MamaBe webáruházban és a Bababoltban egyaránt kizárólag természetes anyagokból készült játékokat találhattok.

  • Fából készült Little Dutch, Djeco, Bajo játékok
  • Kaucsukból készült fogzást segítő Oli&Carol rágókák, majd fürdős és főzős játékok
  • Little Dutch Babák
  • Djeco speciális filcek, zsírkréták, pillegyurmák, víz-, tempera és ujjfestékek
  • Djeco gyurmaszettek
  • Djeco és Little Dutch csörgők, babajátékok, varázskifestők, rajzsablonok…

Baba és gyerekkönyvek a MamaBe kínálatában: Scolar böngészők, ismeretterjesztők, Bogyó és Babóca, Boribon, és még sokan mások…

Nagyon kellemes, stresszmentes, tavaszias húsvétot kívánunk Nektek!

Melinda és a teljes MamaBe Csapat

MamaBe – Mert Anyának lenni jó!

Tipegő hálózsákok, babaruhák, babaszoba kiegészítők.

Vélemény, hozzászólás?

Pin It on Pinterest